5 tipp, hogyan ébredj kipihenten kevés alvás után is

Aki egy kicsit is foglalkozott már az igazán nagy eredményeket elérő emberek életével, annak feltűnhetett, hogy ritkán jellemző rájuk, hogy délben kelnek, sokkal gyakoribbak az 5-6 körüli, de akár korábbi kelések is.
A korán kelést optimális esetben korai lefekvés előzi meg, így biztosítva a szervezetnek szükséges alvásmennyiséget.

Az esetek azonban a legritkább esetben optimálisak, így íme néhány tipp, amivel úgy is kihozhatjátok a maximumot az alvásotokból, ha nem áll rendelkezésetekre az általánosan ajánlott legalább 8 óra:

1. Ne egyél későn

Ne egyél, vagy legalábbis ne egyél sok, nehéz ételt a lefekvést megelőző órákban. A „6 után enni nem egészséges” elmélet azokból az időkből származik, amikor az emberek 8-kor nyugovóra tértek. Ha éjfélkor fekszel le, ne éheztesd a tested 6 órán keresztül, plusz az alvás ideje alatt, szóval általánosságban lefekvés előtt mondjuk 2 órával legyen az utolsó étkezés, ami lehetőleg ne egy dupla sajtos pizza legyen, extra csípős kolbásszal. Az emésztés a szervezet egyik legtöbb energiát igénylő folyamata, ha tested még ezzel is kell foglalatoskodjon éjjel, nem leszel kipihent reggel.

2. Igyál lefekvés előtt

Igyál legalább 0,5l vizet lefekvés előtt. Így hidratált maradsz éjszakára, jobban tud regenerálódni a tested.

3. Sötét, hűvös, csendes

Ezek az ideális alvóhely ismérvei. Evolúció ide, vagy oda, az ember még mindig egy barlanghoz hasonló helyen tudja legjobban kipihenni magát, ahol ugye ritkán maradt égve lámpa, ment a tv és volt maximumra tekert fűtés.

4. Távoli ébresztőóra

Praktikus tipp: ne érd el az ébresztőórát. Ha ki kell kelned az ágyból, vagy legalább felülni, sokkal kisebb az esélye, hogy visszafekszel ezután.

5. Kényelem

Ruházatod, ha van, legyen kényelmes éjszaka. Illetve az ágynemű is. Evidensnek tűnik, de hajlamosak vagyunk a praktikumot és a kényelmet is feláldozni a design oltárán, ne alvás közben tegyük.

Van még egy tényező, amivel akár a többit mind nélkülözve fel fogsz tudni kelni akár 5-kor, 4 óra alvás után is. Ez főleg személyes megfigyelés, de én személy szerint ezeknek hiszek a legjobban.;)
Ez a tényező, a motiváltság. Közhelynek hangzik, de ha nem csak azért kelsz fel reggel, mert az élő embereknek szokása ez, hanem tudod, hogy valóban MIÉRT, akkor nem számít, hogy mennyit aludtál, hogy aludtál, mikor keltél. Ilyenkor már lefekvéskor alig várod, hogy felkelhess, hogy újra tehess azért, amiért úgy érzed, igazán érdemes.
Erről az utolsó pontról valószínűleg külön cikk is fog születni, mert nem szeretném ezt túlzottan elnyújtani.:)

Ne feledd, a sikered, az eredményeid csak rajtad múlnak!

Kép forrása: Flickr – Evil Erin

- Hirdetés -