Szuperszokatlan emlékeztető

Gondolom (pontosabban nagyon remélem), már észrevetted, hogy próbálkozunk mindig gyakorlatias, hasznos, egyszerű tippeket, ötleteket adni, amiket akár az írás elolvasás után azonnal el is tudtok kezdeni alkalmazni. Ha egy mód van rá, kerüljük a száraz anyagokat, elméleteket.

Most sem lesz ez másképp, ez az írás azoknak nyújt nagy segítséget, akik esetleg kevésbé összeszedettek, nem igazán írnak emlékeztetőket maguknak, viszont előfordul, hogy szeretnének ezt-azt nem elfelejteni (gondolom alig akad ilyen ember:)). Időnként szuperrendezett embereknek is jól jöhet, úgyhogy íme:

Tegyük fel, hogy eszedbe jut valami este, akár lefekvés után, ami reggel szintén eszedbe kéne jusson. Hogy biztosíthatod ezt be? (Persze egyéb napszakokkal ugyanígy működhet.)

Tippem: csinálj valami nagyon szokatlant.

Nyugi, kifejtem:
Mondjuk másnap magaddal kell vinned valamit a munkahelyedre, egyetemre, akárhova, amit egyébként nem szoktál, és szeretnél biztos lenni benne, hogy nem felejted el, viszont mindez lefekvés után jutott eszedbe.

Lehetséges “szokatlan” dolog: ha van az ágyadban, mellette pl. díszpárna, fogd meg és dobd be a szoba közepére. De doboz zsebkendővel, távirányítóval is jó lehet.

Reggel, amikor felkelsz,első gondolatod az lesz, hogy “mit keres ez a párna itt… Ja tényleg!” A meglepetés, amit a párna (vagy egyéb) szokatlan helyzete okoz, egyből elő fogja hozni az odakerülés valódi okát.

Ez működhet bármivel, például egy lépcső közepére dobott cipő, valamilyen földre helyezett dolog, aminek nem ott a helye, tulajdonképpen bármi, ami látványosan eltér a megszokottól.

Amire figyelj: lehetőleg ne minden nap csináld ezt, és ne nagyon ismételd a dolgot ugyanazzal a tárggyal rövid időn belül: ha minden reggel a szoba közepén van a díszpárna, akkor megint nem fog “meglepetést” okozni és nem fogja előhozni az emléket.

Nagyon egyszerű dolog, de remekül működik!

Mindenki rengeteg dolgot kell megjegyezzen, csak rajtad múlik, hogy ilyen és ehhez hasonló módszerekkel Te leszel-e az, aki soha, semmit nem felejt el!

Vagy írd fel a telefonodba.

 

Kép forrása: Flickr | Erin Singleton

- Hirdetés -